2012.07.30.
09:18

Írta: PiacUtca

Stílusolimpia – sport divatőrülteknek

A többség tudja, hogy hány évente rendeznek olimpiát, azt azonban már kevesebben mondanák meg, hogy hányféle sportágban indulnak a versenyzők.

Az olimpiai játékok a következő hetekben a sportbarátok és szurkolók mellett mindenki másnak is bőven szolgáltat témát: sporteredményekkel és világcsúcsokkal, a kevésbé edzetteknek a körítéssel. A nyitóünnepségre nem lehet panasz: lenyűgöző látvány, ezer ötlet, sok jó zene és még több meglepetés. Erzsébet királyné például talpig pasztellben és csipkében, mint egy túlkoros, ám nagyon trendi James Bond lány.

elisabeth1.jpgQueen-Elizabeth-meme-5-500x315.jpg 

Az ember azt hinné: kilencvenhez közel végre megjött a humora. Aztán a ceremónia közben látványosan unatkozó angol uralkodót látva szomorúan sóhajtunk, hogy nem, mégsem. De ha ez nem lenne elég: hosszú percekre a legnagyobb divattervezők  kifutójává alakul a megnyitó.

francia.jpg

Giorgio Armani, Ralph Lauren, Salvatore Ferragamo és az angolok házi tervezője: Stella McCartney sport-kollekciója az Olimpiai Stadionban. A 204 ország versenyzőinek bevonulása közben felvetődik a kérdés: szükséges-e a sportolókat országuk színeibe csomagolni? Nagy a szórás: Armani nemet mondott és apró stílusleckét adott a televíziós közvetítést figyelemmel kísérő négymilliárd embernek. Letisztult szabásvonal, visszafogott, elegáns színválasztás és hozzá telitalálat a lábbeli!

A hollandok és a magyarok a zászló-színekig jutottak.

Holland_MurrayCoetzee.jpg   innoedesign_HU.jpg

A svédek azt mondták: ha sport, akkor laza öltözet. Annyira azonban nem sikerült lelazulni, hogy ne a nemzeti színekhez nyúljanak ők is.  A csehek azonban humorral, gumicsizmában és esernyővel érkeztek - jó taktika: arra mindig szívesen emlékszünk, aki megnevettet.

   sved.jpg  gumicsizma.jpg

Az olaszok mellett talán a lengyelek női versenyzői örülhetnek leginkább, hogy ruhatáruk egy kedves darabbal bővült. Elővehetik majd az olimpia után is, ha addig a piros pipacsok nem mennek ki a divatból.   

                                        

Olympic-Games-outfit_-Poland.jpg

 Forró nyári napokra mi mindenesetre az olimpiai papucsra szavazunk – legalább augusztus 12-ig!

                                            caovilla_cipo.jpg

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: sport divat olimpia megnyitó csipke pasztell Címkék Giorgio Armani Erzsébet királyné Salvatore Ferragamo limpiai Stadion Stella McCartney

A bejegyzés trackback címe:

https://piacutca.blog.hu/api/trackback/id/tr644685724

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása